Pécs-Makár
Tervezés: 2009

 

Építész: Patartics Zorán

 

Építész munkatársak: Bregó Krisztián, Lakatos Krisztina
Szerkezet tervező munkatárs (szigetelések, hőtechnika): Perényi László
Statika: Dr Meskóné Békefi Diána
Gépészet: Várkonyi Zoltán
Villamos terv: Laszkovszky Csaba

 

Tervező:
Horváth és Patartics Építész Iroda Kft. 

Családi ház terv egy különös telekre. Fekvése gyönyörű, a panoráma úgyszintén. A benapozás, kertkapcsolat adottságai, a kilátás és a rendhagyó széljárási viszonyok, a klimatikus kitettség azonban mindent mindennel szembe állítanak. Ráadásul a jogi szabályozás zavaros, fogalmi tévedésekkel terhelt. Fellebbezéssel, nehéz küzdelemben megszerzett építési engedély. Viszont az építtetők igényes és együttgondolkodásra nyitott emberek. Barátaim.

71,   

 

  72,    

 

 

 

  12,  

 

 

 

 

  104,   107,   110,   

 

 

 

 

+   +   +   +   +   +   +   +   +   +   +   +   +   +   +

 

 

 

A telek a Makár-hegy magaspontjához közel, attól keletre fekszik, és keleti irányban lejt. Legmagasabb és legmélyebb pontja között 5 m szintkülönbség van, ami a 43 méter hosszon 11,5%-os, közel egyenletes lejtést jelent.
 
A kivételes panoráma a lejtéssel azonos irányban tárul fel, és a Tubes hegyétől a belvárosi épületek látványáig terjed. A helyszín nehézsége, hogy a környező hegyek a jellemző széljárást a szokásostól eltérítik, és éppen a kilátás irányából vezetik a hegyoldalnak. A telek benapozása keletről és délről teljes, nyugati irányból a hegy részben leárnyékol.
 
 

   52, 

 
 
 
Elhelyezés és alaprajzi elrendezés
 
A földszint az egész család számára nappali, a szülők részére teljes használatra tervezett. A kamaszkorú gyerekek élettere, valamint a vendégzóna a felső szintre kerül. Az ügyfeleket is fogadó dolgozó a szülők szintjén helyezkedik el, a lakófunkciókról leválasztható módon.
 
A garázs, az ehhez tartozó, valamint a kerti eszközök tárolói a kezdeti elképzelések szerint az alsó szinten kaptak volna helyet. Azonban a terep adottságaiból, a beépítés alapterületi és magassági korlátaiból, továbbá a funkcionális egységek arányaiból következően az gazdaságos, ha ezek a funkciók az emeleti egységhez társulnak. A szintek ugyanis így méretükben egymásnak megfeleltethetők.
 
Az alaprajz szervező eleme a belső helyzetű páció (kis méretű átrium), melynek szerepe többféle:
  1. Szellemi központként szervezi a ház téri rendszerét. (Szintek között is kapcsolatot teremtve.)
  2. Napközben nyáron a nehezen árnyékolható teraszok alternatívája.
  3. A ház számára nyáron sajátos mikroklímát biztosít.
  4. Fényt juttat a ház belső és földben lévő tereibe.
 
 
 
 
 
 
Az épület telken belüli elhelyezését alapvetően meghatározták
  • a látványból való minél nagyobb részesedés,
  • a kedvező tájolású kertkapcsolati irányok,
  • valamint a benapozási adottságok. (A látványt déli, dél-keleti irányban korlátozza a meglévő szomszédos épület.)
 
A telek adottságaiból fakadó kompromisszum, hogy az emeleti szobák keletre tájoltak, s így kevesebb benapozást hasznosítanak, de a látványt a legmesszebb menőkig élvezik. A nappali – léptékéből és helyzetéből fakadóan – egyesíti a látvány és a benapozás előnyeit. A ház így a látványra és a karakteres teraszon – mint köztes téren – keresztül az egységben tartott kerthez kapcsolódik. Utóbbi érdekében az épület a telek északi, észak-keleti sarkába húzódik fel.
 
Vizsgálatok a terasz árnyékolásához

61,   62,   63,   64,   

 
 

 29,  

 
 
Térbeliség, tömegformálás (design?)
 
A tervezés első és legfontosabb döntése az volt, hogy a ház házszerű, avagy tárgyszerű legyen-e.
 
A hegyen a házszerű házak (mert jelenleg ilyenek állnak itt) nem alkotnak egységes és harmonikus képet. A helyzet sajnos az, hogy ezeknek a hegyoldalaknak a beépítése többnyire veszteségként értékelhető. Nem olyanok, mint a mediterrán hegyek elszigetelt, foltszerű, festői települései. E helyett erőszakosság (magamutogatás) és egyszerre bizonytalanság (értetlenség) árad az összképből. A házak gesztusai általában nem a hegyoldalon elfoglalt helyzetükből származnak, hanem (többségükben) olyan ’kommersz’ házakat látunk, melyeket csupán ’hozzászabtak’ a domborzathoz. Ugyanakkor az a fajta archetipikus házszerűség nincs jelen, ami az említett és oly sűrű mediterrán beépítéseket gyakran jellemzi.
 
 
Ebben a közegben a házszerű ház arra van ítélve, hogy a többivel összeméressék. Mindemellett erős házszerűségben maradva a tájolás és a látvány adottságaiból fakadó kihívásokat csak súlyos használati kompromisszumokkal lehetne megválaszolni. A tárgyszerűen alakítás ellenben képes reagálni, lemondások és ellentmondások nélkül. Ugyanis kevésbé kötik kialakult elvárások, és – jó esetben – nem kerül szembe környezetével, sőt: a tárgy milyensége értelmet nyer azáltal, hogy reagál a környezetére.
 
Véleményem szerint a környezet, amire esetünkben reagálni, reflektálni kell, az nem a hegyen már megépített, bizonytalan házak halmaza, hanem a természeti környezet. Mindez persze nem azt jelenti, hogy amit tervezni kell, az egy nagy tárgy. Csupán arról van szó, hogy az épületet alakító belső és külső tényezőket úgy kell összhangba hozni, hogy abból ne egy előzetes elvárásokat teljesítő ikon, hanem egy reflektáló gesztus szülessen, amely azért végeredményben mégis harmonikus épületként jelenik meg.
 
Egy a sportból vett hasonlattal élve: A jó síző vagy szörfös testtartása az optimális reakcióból fakad, nem az elvárt kép megvalósításából. A megfelelő ’testkép’ a megfelelő mozdulat eredménye, és nem fordítva. Ha a sportoló pusztán izomerővel akar elvárt testképet létrehozni, kifárad, és a szükséges mozdulatokat nem tudja véghez vinni. Ha viszont megtalálja a megfelelő testtartást, az erőket könnyedén uralja.
 
A ház milyenségének van egy másik oka is: jelenlegi elszigeteltsége részben fennmarad, részben viszont feltehetőleg idővel változni fog. Keleti és északi irányban szomszédok építésével nem kell számolni, míg nyugatra és talán déli irányban valószínűsíthető. A háznak képesnek kell lennie az elszigeteltségben és az ideiglenességben rejlő konfliktusokat egyaránt kezelni, ugyanakkor nem lehet érzékeny a szomszédsági viszonyok későbbi alakulására.
 
 
Az épület – a helyének meghatározásából fakadó alapvetéseken túl – két mozdulatból fejlődik ki:
 
  1. A garázshoz vezető útfelület a tereptől enyhén elemelkedik (valójában csak mérséklődik lejtése), később tényleges felhajtóvá (ellenlejtővé) válik, majd házzá fejlődik. E mellett a környezete (a telek eredeti felszíne), és azon az épület bejáratához vezető járda a terep esését követi (ereszkedik), illetve attól csak kis mértékben emelkedik el, és a félszintre érkezik.

    Az ollószerűen szétváló két mozdulatsor következménye, hogy a ház a hegy (az érkezés) felől visszafogott eszközökkel fejlődik ki, szinte terepalakulatként, a völgy felől nézve ugyanakkor markáns épületként (tárgyként) jelenik meg.
     
  2. Az épület tömegét, formáját a telek bejárati sarkából kiinduló örvénymozgás alakítja. Az északi oldalon a tömör felület és a tömeg fokozódik, majd a keleti oldalra átfordulva jellemesen megnyílik. A felület ez után újabb töréssel, szinte maga alá fordul (déli homlokzat), és a homlokzat többrétegűvé válik (oszlopos pergola). A visszafordulás dinamikáját a déli irányban túlfutó tetőből ’lehajtogatott’ oszlopos pergola oldja bele a kert világába. A magába visszaforduló felület, az örvény gesztus a tereptől elemelkedő mozdulatból a terepbe bevágott tömegbe változik át.
 
Az épület és a kert közötti átmeneteket – elsősorban a nyugati és déli oldalon – kerti támfalak teremtik meg, melyek által a kert világába szüremkedik át az épített architektúra, vagy ellenkezőleg, az épület a kert világából tűnik elő.
 
A koncepciót erősíti a házéval azonos anyagú tégla kerítés, a háznak mintegy (hullámszerű) visszaverődése. A kerítés ugyanis a hegy felől markáns, elhatároló, a völgy felé azonban elfogy, belesüllyed a zöld közegbe, illetve növényzetben folytatódik. E gesztus másik célja, hogy a beépítetlen (szomszédsági) közegben a ház és a telek határvonalai ne vágják ki (karámként) a területet a környezetéből oázisszerűen, hanem kialakulhassanak a telek és a környezete közötti átmenetek.
 
 
 
 
 
Anyaghasználat, homlokzatképzés
 
A tárgyszerű tömeg koncepciója és a fentebb leírt formálás egyaránt a monolitikus anyaghasználatot indokolja. A ház ezért olyan, mint egy test, melyet helyenként leforduló felső hártya borít. A test a tégla, a hártya a fedés (titánzink lemez). Ez a kettősség egyszersmind a hegy felől átmenetes, a völgy felől markáns tömegalakítás koncepcióját is erősíti. A két anyag a tömegformálás koncepció-határait helyenként átlépi, az asszociációkat felerősítő módon.
 
A kerítés és a kerti támfalak a tömegalakítás, a kertészeti és épített elemek átszőtt kapcsolatai okán a házzal azonos téglából készülnek. A terasz felülete és a nyílászárók fa anyagúak, a terasz feletti pergola belső felületei ugyancsak fából készülnek.
 
A tégla testű ház széles, nagy nyílásait beton gerendák szegik, illetve hidalják át, értelmezve ezzel a tégla struktúra kiváltásainak tektonikai (erőtani) problémáit.